A kenyérgabonák vetésének minden mozzanatát hiedelmek kísérték, melyek nagy része az egész magyar nyelvterületen ismertek voltak.


  • A vetőmag kiválasztása: 

A vetőmagokat holdfogytával kezdték el kiválogatni, aztán Kisasszony napján (Szűz Mária születésének ünnepe-szeptember 8.) hajnalban a harmatra tették, hogy ne üszkösödjön meg.

  • Vetés időpontjának kiválasztása: 

Rengeteg szabály volt a vetés időpontjának kiválasztásával kapcsolatban. Az egyik legfontosabb az, hogy holdfogytán, valamint Üszögös Szent Péter napján (április 29.) tilos megkezdeni. Ha holdtöltekor vetettek, a hit szerint tele lettek a szemek. Nem vetettek Szent Mihály hetén sem (szeptember 29.ei hét), mert úgy tartották “vadócos” lett volna a termés. A legjobb időpont az úgynevezett “búzahét” vagy Ferenc-hét volt, ez az a hét amibe október 4.-e esik, ám ez egy másik hiedelem miatt nem lehetett hétfői nap.

  • Vető személye:

Csak férfiak végezhették a munkát, és csakis olyan személy aki az előző nap nem hált asszonnyal. Meg kellett mosnia a lábát, tiszta fehérneműt kellett húznia, egyes vidékeken ezek mellett áldoznia és templomba kellett látogatnia. Ruhájába olykor fokhagymát raktak, hogy elijessze a boszorkányokat, így azok nem tudják megrontani őt és a termést.

  • A mag:

Szentelt barkát, Kalotaszegeden anyatejet vagy a vető levágott körmét keverték a magok közé. A szállító kocsiban pozdorját tettek alá. A vetés napján tilos volt kenyeret sütni, nehogy üszkös legyen tőle a gabona. Miközben a szántóföld felé tartottak a kocsin a vetőmagot tartalmazó zsákot a ház felé fordították, hogy “a termés is a ház felé siessen”. 

  • A vetés művelete:

Először is a vető levette kalapját, hogy megtisztelje a feladatát, majd a római katolikusok keresztet vetettek, aztán a férfi 3 magot tett a nyelve alá és az egész vetési folyamat alatt néma maradt. Pipázni is tilos volt közben, mert tiszteletlenségnek tartották.

  • A vetés vége:

A vetés végén magasba dobták az üres zsákot, azért, hogy magas legyen a vetés is. A vető férfi szájában tartott 3 magot a szomszéd földjébe dugták és azt mondták: “Verebek, madarak, ezt egyétek meg!”, ezzel azt remélve, hogy a madarak inkább a szomszéd vetését fogják bántani, mint a sajátjukat. A vetőabroszt a ház tetejére dobták, hogy a jég el ne verje a vetést.